Jelentkezés az írásbeli felvételi vizsgára

A négy és hat évfolyamos gimnáziumi képzéseinkre kizárólag központi írásbeli felvételi vizsga megírását követően jelentkezhetnek az iskolánkba továbbtanulni szándékozó diákok.

A vizsgára való jelentkezés az iskolánkban történik, de aki távolabbi városban lakik, megírhatja egy ottani, felvételi vizsgát tartó középiskolában is, és utána jelentkezhet hozzánk.

A jelentkezési lapot iskolánk titkárságára kell eljuttatni személyesen vagy postai úton 2020. december 4-ig. A jelentkezési lap itt található szerkeszthető (xlsx), valamint pdf formátumban, kitölthető gépen vagy kézzel egyaránt. Üres, kinyomtatott jelentkezési lap az iskola portáján is igényelhető.

Jelentkezési lap a 4, illetve 6 évfolyamos gimnáziumokba készülő diákoknak (xlsx, szerkeszthető)

Jelentkezési lap a 4, illetve 6 évfolyamos gimnáziumokba készülő diákoknak (pdf formátum)

Sajnos a járványhelyzet miatt a tervezett felvételi felkészítőket nem tudjuk megtartani, azonban a felkészüléshez igen hasznos a korábbi évek feladatainak és azok megoldásainak tanulmányozása. Az előző évek közös központi felvételi feladatsorai és a javítókulcsok letölthetők innen.

Minden tanulónak addig is eredményes tanulmányokat, sikeres felkészülést és jó egészséget kívánunk!

Hívunk, várunk a 161 éves Horváth Mihály Gimnáziumba!

A hagyományos nyílt napunk idén a járványhelyzet miatt elmarad, azonban honlapunkon és facebook-oldalunkon keresztül eljuttatunk minden szükséges információt az iskolánban továbbtanulni szándékozó 6. és 8. osztályos diákok és szüleik, tanáraik részére.

A 2021/2022-es tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatónk letölthető innen.

Iskolánk minden tagozatára írásbeli és szóbeli felvételi vizsgát egyaránt tartunk.

A közös, központi írásbeli felvételi vizsgára 2020. december 4-ig kell jelentkezni iskolánkban, azonban a távolabb lakók jelentkezhetnek – és meg is írhatják a vizsgát – minden olyan középiskolában, amely szervez írásbeli felvételit. A jelentkezés kezdetéről és pontos részleteiről iskolánk honlapján adunk tájékoztatást 2020. november közepén.

A központi írásbeli felvételi megírására iskolánkban kerül sor 2021. január 23-án, szombaton 10 órától.

A középiskolai felvételre való jelentkezés határideje 2021. február 19. A jelentkezés leggyakrabban az általános iskolákon keresztül történik, azonban a hatévfolyamos képzésre itt helyben, az iskolánkban lehet jelentkezni.

Addig is kitartást, szorgalmat és jó egészséget kívánunk mindenkinek!

 

2020. október-novemberi érettségi időpontok

A 2020. október-novemberi érettségi vizsgák időpontjai megtekinthetők itt.

Felhívjuk a vizsgázók figyelmét, hogy az írásbeli vizsgákon a vizsga kezdete előtt legalább 30 perccel meg kell jelenni, tehát a 8 órakor kezdődő vizsgáknál legkésőbb 7:30-kor, a 14 órakor kezdődőeknél 13:30-kor.

Intézményükben a szóbeli vizsgák 2020. november 26-27-én lesznek, a felelet pontos időpontjáról az első vizsganap elején tartott tájékoztató értekezleten, vagyis 2020. november 26-án 7:45-kor kapnak a vizsgázók felvilágosítást.

Minden vizsgázónak sikeres vizsgázást kívánunk!

Szülői értekezlet és fogadóóra

A 2020. október 10., szombat délelőttre tervezett szülői értekezlet és fogadóóra a hatályos rendelkezések értelmében online formában kerül megtartásra.

Szülői értekezlet:
Az osztályfőnökök a szülői értekezlet megtartásának módjáról értesíteni fogják a szülőket. A professzionális G Suite rendszeren keresztül a diákok hmg.hu végződésű inntézményi email-címén keresztül lehetőség van online hang- vagy video konferencia szervezésére is a Google Meet rendszerrel.

Fogadóóra:
Az iskola tanárainak hivatalos email-címe letölthető innen. Kérjük, hogy amennyiben valamelyik pedagógussal szeretnének kapcsolatba lépni, írjanak a fenti listában található email-címre, és az illető kolléga válaszában jelezni fogja, hogy milyen módon van lehetőség a kommunikációra (pl. Google Meet video- vagy hanghívás, messenger, telefon stb.)

A mielőbbi személyes találkozás reményében kívánunk Önöknek eredményes munkát és hasznos együttműködést!

Tanévnyitó – friss információk

A 2020/2021-es tanév tanévnyitó ünnepségére 2020. szeptember 1-én, kedden 7:45-től kerül sor, az első tanítási órában, azonban hagyományainktól eltérő módon. Az utóbbi napok járványügyi helyzetére való tekintettel az udvaron tartott tanévnyitó ünnepség elmarad. Helyette az osztályok az osztályfőnökükkel az aulában közzétett osztályterembe vonulnak, és ott, a hangosbemondón keresztül hallgatják meg az újévi köszöntőt.
A fertőzésveszély csökkentése érdekében az EMMI által kiadott ajánlások szigorú figyelembe vételével az iskola nevelőtestülete létrehozott egy intézkedési tervet, melyet az osztályfőnökök eljuttatnak a szülőknek és a diákoknak.
Az intézkedési terv elérhető itt.

Sikerekben és erőben gazdag, egészségben töltött tanévet kívánunk!

TELC vizsganap

Tisztelt Vizsgázók!

A következő Telc vizsganap 2020. október 17-én lesz (szombaton), amikor angol és német nyelvből B1 és B2 szinten lehet vizsgát tenni. Jelentkezési határidő: szeptember 15. Jelentkezni online a www.telc.hu oldalon lehet.

Szeretettel várunk Mindenkit!

Telcre fel!

Javító, osztályozó és különbözeti vizsgák

A javító-, osztályozó- és különbözeti vizsgák 2020. augusztus 26-án, szerdán kerülnek lebonyolításra. A vizsgák reggel 8 órakor kezdődnek, a részletes beosztás az I. emeleti hirdetőtáblán tekinthető meg.
A vizsgákat megelőző napon, 2019. augusztus 25-én, kedden 9-10 óráig konzultációs lehetőséget biztosítanak a szaktanárok.

Tankönyvosztás a 2020/2021-es tanévre

A tankönyvosztásra 2020. augusztus 27-én csütörtökön, valamint 31-én hétfőn kerül sor az iskola könyvtárában, mindkét napon 8-16 óra között.

Ettől a tanévtől kezdve a tankönyvek ingyenesek mind az általános-, mind a középiskolások számára. A tankönyvekkel kapcsolatos információk itt találhatók.

Jó tanulást és sikeres tanévet kívánunk mindenkinek! 🙂

A képen a következők lehetnek: ülő emberek, , szöveg, amely így szól: „Tankönyvosztás augusztus 27-én (csütörtökön) augusztus 31-én (hétfőn) 8-16 óra között a könyvtárban MAGOAK”

Nyári ügyelet

Értesítjük kedves partnereinket, hogy július hónaptól életbe lép a nyári ügyeleti rend. Ennek értelmében minden szerdán 9-13 óráig lesz nyitva az iskola, ekkor nyílik lehetőség ügyek intézésére, információ kérésre.
Szép nyarat, kellemes feltöltődést kívánunk mindenkinek!

Tájékoztató a 2020/2021-es tanév tankönyvrendeléséről

A kormány 1092/2019. (III.8.) határozata értelmében, a 2020/2021. tanévtől kezdődően a köznevelésben tanuló diákok – 1-16. évfolyamon – ingyenes tankönyvellátásban részesülnek.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tankönyvek az iskola tulajdonát képezik, a tanulók könyvtári kölcsönzéssel jutnak hozzá. A kölcsönzött tankönyveket legkésőbb a 12. évfolyam végén vissza kell adni a könyvtárba – kivéve: munkatankönyvek (ezek jellemzően a munkafüzetek, nyelvkönyvek). A könyvtári könyvekbe beleírni, aláhúzni, jegyzetelni nem szabad, ugyanolyan állapotban kell visszaadni, mint ahogy megkapták.

A mellékelt osztályszintű összesítő táblázatból tudnak tájékozódni az adott osztály számára megrendelt tankönyvekről. (A nyelvkönyveket összesítve rendeljük, így azok az egyes osztályoknál nem látszódnak, azokat az adott nyelvtanár veszi fel és osztja ki a saját csoportjaiban. A nyelvkönyvek munkatankönyvek, azokba a diák beleírhat, nem adja vissza használat után.)

A mellékelt listából lehet tájékozódni arról is, hogy mely osztályok mely tankönyveket fogják a már tankönyvtári állományban levő tankönyvek közül megkapni a költséghatékonyság érdekében (ez az adott osztály tekintetében csak 1-1 tantárgyat jelent és csak abban az esetben, ha az osztály/csoport valamennyi tagjának tudunk ilyen könyvet adni).

Természetesen arra is van lehetőség, hogy a szülők egy vagy több tankönyvet megvásároljanak, hogy a gyermekük írhasson vagy jegyzetelhessen benne. A vásárlásra a KELLO webshopban van lehetőség.