2019. szeptember 24-29. Anglia, London, élménybeszámoló

Írta: Pádár Kristóf 12.B

“Nemrég még az angol főváros valamelyik központban megbúvó bárjában fogyasztottuk utolsó pár fontunkból az 1200ft-os presszókávénkat és a rohanó londoni Baker Street forgalma mellett én személy szerint, az alföldi kisvárosi fiúcska, arra gondoltam, mennyire fog ez nekem hiányozni.”

2019. szeptember 24.

Közel 3,5 óra “pihentető” alvás után hajnali 2-kor a szentesi laktanya előtt dideregve, holdkórosan bőröndömet és táskámat szorongatva, izgalommal telve beszálltam az autóba, ami felvitt engem és jó barátaimat Budapestre, Ferihegyre a repülőtérre. A többiek már ott vártak minket, pedig úgy éreztük mi leszünk az elsők. Mindenki egyszerre volt feszült, fáradt, izgatott és boldog, hogy itt vagyunk megéltük ezt is a fél éve szervezett kirándulásunk végre kezdetét veszi. 6:10-re akadály mentesen feljutottunk a vasparipánkra, ami 6:15-kor már fel is szállt és repített minket úticélunk felé. Közel 2,5 órás út után leszálltunk London Luton Airport-on. Az idő a kedvünkért totálisan “britesre” fordult, azaz szakadó eső orkán erejű széllel megspékelve. Felszálltunk a reptéri transzfer buszunkra, ami letett minket Hendon városrész szélén, ahonnan 15 perc sétával el is értük a szállásunkat, a London Backpackers kollégium-hostel keveréket, ami otthonként szolgált számunkra az elkövetkezendő 5 napban. Ezek után lepakoltunk cuccainkat és buszra szálltunk, hogy belevessük magunkat mind abba, amit ez a 10 MILLIÓS megapolisz nyújthat számunkra.

Első állomásunk a Westminster Abbey volt, a hatalmas gótikus katedrális a város szívében. Ezernyi angol uralkodó, költő, zeneszerző, művész, feltaláló, tudós sírja található itt, vagy ha a sírja nem is, emléktábla mindenképp! Fantasztikus élmény volt az óriási katedrális termeiben bolyongani, nem mellesleg a Harry Potter egyik jelenetében is feltűnik a templom kerengője.

Innen egy rövid sétával megtekintettük a parlamentet a felismerhetetlenségig felállványozott Big Bennel tornyával egyetemben. Átsétálva a Temzén a gigantikus London Eye tárult szemünk elé, de időpontunk később volt rá, így hát egy óra szabadidő után KELLETT VOLNA ott találkoznunk. Csakhogy ahogy az előbb is megjegyeztem a brit időjárás rendkívül szeszélyes. Egyszeriben akkora vihar kerekedett, amit még életemben nem láttam. Mindenki fedett helyre menekült, de az idő sürgetett, így mikor kicsit alább hagyott az özönvíz, odarohantunk a London Eye bejáratához (és persze bőrig áztunk), ahol az ott dolgozók gondolkodás nélkül hajtottak fel mindenkit az óriáskerékre. Így alakulhatott az is, hogy én, aki erre a programra nem fizetett be óriáskerekezhettem egy jót, hiszen hiába mondtuk tanárnővel a a biztonsági őrnek, hogy nincs jegyünk, felküldött minket. Egy idő után már nem ellenkeztünk.

Gyönyörű kilátás, óriási élmény. Ezt nem is ecsetelném tovább. Innen, mivel mindenki nagyon fáradt volt, és csurom vizes, a szállás felé vettük az irányt, ahol egy kis esti csatangolás, beszélgetés, őrültködés után nyugovóra tértünk. 1. nap, pipa.

2019. szeptember 25.

Reggeli, mosdás, vásárlás, indulás a buszhoz. A második napunkat a Buckingham palotánál kezdtük. Abban a szerencsében lehetett részünk, hogy mindenféle szervezés nélkül beletoppantunk a híres lovas őrségváltás ceremóniájába. Én beszélgetésbe elegyedtem egy Kenny nevű úriemberrel, akiről később kiderült, hogy egykori őrség tag és rögtönzött számunkra egy rövid kis idegenvezetést teljesen ingyen és bérmentve. Mesélt a múltjáról és elvitt minket azokra a helyekre, ahol a legközelebbről láthattunk a testőrségi tagokat. Óriási élmény volt.

Azonban amíg én és még páran a csoportból elmentünk Kennyvel lemaradtunk egy másik látványosságról: a királynő, habár egy elsötétített ablakú autóban, de elkocsikázott a tömeg és a palota előtt.

A St. James Parkon átsétálva a Trafalgar tér felé vettük az irányt. Ez a tér a világ egyik leghíresebb tere, körülötte nemzetközi nagykövetségekkel a közepén egy hatalmas oszloppal, név szerint a Nelson’s Columnnal és természetesen a tér túlsó oldalán fekvő óriási múzeummal, a National Gallery-vel.

Szabadidőmet kihasználva én be is néztem ebbe a múzeumba ahol leginkább impresszionistákat kerestem és találtam is csodálatos festményeket, többek közt Van Gogh-tól Monet-tól és Manet-tól. Ezután utunk a Picadilly Circus-re vezetett, ami egy parányi, de igen népszerű tér, és innen nyílnak London legnépszerűbb bevásárló utcái, a fiatalok és utcazenészek kedvelt találkahelye, egy szóval egy híres turistalátványosság. Ezek után 40 perc sétával a híres vasútállomásra, a King’s Cross pályaudvarra érkeztünk, ahol megtaláltuk a 9 és ¾-es vágányt, amely szintén a Harry Potter filmeknek a központi szereplője. Ekkor már nagyon fáradtak voltunk a sok sétától, de még közel sem volt vége, hiszen ezután indultunk el Camden Town-ba, az úgynevezett londoni bohém negyedbe, ahol eltöltöttünk egy bárban egy kellemes 1,5-2 órát és kipihentük a 15 km-es séta fáradalmait. Este a szálláson megismerkedtünk más országok fiataljaival, akik szintén a London Backpackers-t választották. Jó barátságok kötődtek, felhőtlen volt a hangulat és ez a nap is gyorsan eltelt.

2019. szeptember 26.

Csütörtök volt a nap, amikor elhagytuk az urbánus viszonyokat, és egy reggeli vonattal lementünk az Anglia délkeleti tengerpartján fekvő Eastbourne településre. Eastbourne egy 100000 fős kisváros, amelynek tengerpartját méltán hasonlítják sokszor a Dover-i jellegzetes fehér lapos szikla szirtekhez. Miután leszálltunk a vonatról egy rövid sétával lejutottunk a konkrét tengerpartra, amely fantasztikus és impozáns látványt nyújtott.

A szél óriási volt már a mólón is, amelyen helyi angol édességeket pl. Fudge-ot kóstoltunk (ez egy tejkaramellához hasonló édesség, amelyet mindenféle italokkal, gyümölcsökkel ízesítenek). A mólón volt még egy hagyományos Viktoriánus teaház is, de úgy gondoltam az ablakon bekukucskálva, hogy ez nem az én pénztárcámnak való.

Nem sokkal ezután megindultunk az említett sziklák felé egy jó másfél-2 órás séta után meg is érkeztünk a magaslatra ahonnan olyan kilátás nyílt a tengerre és az ikonikus világítótoronyra, hogy a többiekkel kiegyeztünk abban, hogy bármennyire is fázunk, fúj a szél és fáj a bokánk ezért 100%-ban megérte.

Gyönyörködés és képkészítés után busszal még körüljártuk Eastbourne tengerpartját mielőtt visszatértünk a városba. Ha Angliában a tengerparton vagy, egy dolog nem maradhat el: a Fish and Chips.

Mi sem hagytuk ki, így páran betértünk egy Fish and Chips-et kínáló helyre, és kellemesen megvacsoráztunk az ikonikus angol finomságból. Nem sokkal később már a vonaton száguldottunk vissza a fővárosba, hogy onnan buszra szállva visszatérjünk az otthonunkat jelentő Hendonba. Egyébként a város tényleges központjából körülbelül egy órás buszút vitt minket vissza a városrészünkbe, szóval ilyenkor mindig volt egy kis pihenő időnk. Úgy gondolom, a középső napon ragadom meg az alkalmat arra hogy elmeséljem az estéinket. Mikor hazatértünk lepakoltunk, elnéztünk valamilyen gyorskajálda felé, hogy ott megvacsorázzunk vagy egy boltban vettünk enni és innivalót. A hostel-nak volt a pincében egy klubhelyisége ahova rendszeresen lejártunk és a többi lakóval együtt, akik zömében 20-30 éves diákok és fiatal dolgozók voltak teli ambícióval, egy vidám gitározós, éneklős, biliárdozós esti bulit hoztunk össze.

2019. szeptember 27.

Szálláson reggeli, készülődés, hiszen mai úticélunk a tényleges városközpont, vagy csak “The City”. A buszról egy felhőkarcoló rengetegben szálltunk le, óriási épületek üvegből, tiszta utópisztikus érzet fogott el, miközben arra sétáltunk. Az első megállónk a Monument volt, ami egy gigantikus oszlop az 1666-os nagy londoni tűzvész emlékére. Ezután tovább sétáltunk és a Tower of London-hoz érkeztünk, ami London egyik legnagyobb látványossága.

Habár én nagyobbnak képzeltem a szó szoros értelmében, érdekes kiállításokkal várt minket, amelyek között szerepelt a híres és felbecsülhetetlen értékű koronázási ékszerek megtekintése. Elképesztő volt ilyen közelségből ekkora értéket látni, bár nekem egy idő után az összes ékszer ugyanolyanná vált. A Tower of London mellett nem sokkal található a talán legikonikusabb épület a városban, a Tower Bridge.

Az óriási kéttornyú hídon átsétálva még ahhoz is volt szerencsénk, hogy lássuk, ahogy a híd felnyílik, hogy átférjen alatta egy hatalmas vitorláshajó. A Tower Bridge is lenyűgözött, de a kedvenc programom az egész kirándulás alatt most jött. Az HMS Belfast, egy monumentális hadihajó, amely részt vett a normandiai partraszállásban, és amely vaskos szerepet vállalt a hadi eseményekben a II. világháború előtt és után is. Nem egy múzeum volt: a hajó teljesen egészében eredeti állapotban volt egy-két viasz figurát kivéve.

Talán ez volt az, ami miatt engem ez a program fogott meg a legjobban. Ahogy a hajó gyomrából kijöttünk rövid séta után megláttuk a Shakespeare’s Globe Theatre-t ami 1599-ben épült, ámbár 1997 óta működik újra rendszeresen. Innen tovább sétáltunk át a hídon a híres Szent Pál katedrálishoz, amelynél csak a római Szent Péter székesegyház nagyobb. Eszméletlen gigantikussága kicsit rémisztően hat, de a felhőkarcolók után már semmi nem lepett meg. Beesteledett, szóval innen visszaindultunk a szállásra, ahol esti rutinunkat folytatva ismét zajos volt a pince tőlünk.

2019. szeptember 28.

Csak úgy repült az idő máris az utolsó előtti napon voltunk és ez kicsit furcsa is volt, de megnyugtató, mert azért volt ilyen gyors, mert jó volt. Szombaton Greenwich volt az úticél.

Nekem olyan volt kicsit, mintha egy kisvárosban lettünk volna az óriásvároson belül. Mikor odaértünk, utunkat a híres Greenwich-i piac fele vettük, ami egy tipikus bazár, kézműves termékekkel mind az élelmiszer, mind pedig a könnyűipar tekintetében. A “Market” után a Cutty Sark-ot látogattuk meg, ami a világ utolsó épen maradt teaszállító hajója. Egy óriási vitorláshajó, ami nemrég lett felújítva és a belsejében érdekes és interaktív kiállítással mutatja be, milyen is volt a mindennapi élete egy ilyen teaszállító hajónak, amely többször körbejárta a Földet, nem mellesleg, a maga nemében a leggyorsabban. Greenwich leginkább az obszervatóriumáról híres, valamint az ott található Meridián-vonalról, amit szintén volt szerencsénk látni. A vonal választja el a Föld nyugati és keleti oldalát, így természetesen nem hagyhattuk ki azokat a képeket sem, hogy testünk egyik fele a nyugati a másik pedig a kelet félgömbön van. Az obszervatóriumban pedig érdekes kiállítást tekintettünk meg a csillagászat és az időmérés kialakulásáról és fejlődéséről. Greenwich-i látványosság még a királynő palotája, amely egyenesen a Temzére néz. Kicsi, ámbár annál impozánsabb épület. Greenwichből elindultunk hazafelé, ahol eltöltöttük az utolsó esténket. Ezen az estén éreztem azt, hogy a csapat együtt van, eddig mindig voltak kisebb bandák, akik elvoltak magukban de ezen az estén a vége előtt egy kicsivel mindenki kinyílt és együtt egy csapatként élveztük az utolsó éjszakánkat.

2019. szeptember 29.

Elérkeztünk az utolsó reggelhez, az előző este elpakolt csomagjainkon reggel még elvégeztük az utolsó simításokat majd elpakoltuk őket a csomagmegőrzőbe és indultunk a városba, hogy eltöltsük ott az utolsó napot. Én a Madam Tussaud’s viaszmúzeumba mentem, míg mások a Hyde Park szépségeit csodálták meg. Mind a kettő óriási élmény volt és méltó lezárása a 6 napnak. Utána még szabadidőnket és utolsó fontjainkat elköltöttük a Baker Street-en, majd indultunk vissza a szállásra a csomagjainkért onnan pedig a buszmegállóba ahol a reptéri transzferre kellett VOLNA felszállnunk. Innen jön a dolog izgalmas része. Mi a városnak viszonylagosan a szélén voltunk a busz pedig a központból indult és jött kifelé hozzánk. Mire odaért, ahol mi voltunk, már nem volt rajta 21 embernyi hely. Tudni érdemes, hogy ezeken a buszokon nincsen opció arra, hogy majd állva utazol, itt ki vannak számolva a helyek, tehát ha 5 hely van, akkor 5 ember száll fel és kész. Ezek alapján az 1. buszra fel sem fértünk, hiába volt rá jegyünk. Itt már a stressz nőtt bennünk, de még nem volt vészes. A következő busz, ami 30 perc után jött 4 embert tudott elvinni, így 4 ember elment tőlük, ott maradtunk 17-en. Ekkor már mindenki biztosra vette, hogy lekéssük a gépet. A következő busz 11, az utolsó pedig a maradék 6 embert vitte el. Mire mindenki a reptéren volt 20.00 volt és a gépünk 20.45-kor!!!! indult. Óriási szerencse, néhány kordon alatti átbújás és a fénysebességgel történő csomagellenőrzés némi Spartan Race-szerű futással megspékelve azonban meghozta a gyümölcsét: 20:45-kor már a gépre szálltunk fel. Óriási kaland és élmény volt, és mindannyian nyugtáztuk, hogy ez is sikerült. Így hétfő hajnalban már mindenki otthon aludt.

Összegezve: A kiránduláson rengeteg új élménnyel, kalanddal, tudással és tapasztalattal gazdagodtunk mindannyian. Köszönettel tartozunk a kísérőtanárainknak: Aranyi Erzsébetnek és Ragányi-Vincze Ildikónak, amiért ilyen fantasztikusan szervezték a dolgainkat és segítettek minket mindenben. Így végszónak azt mondanám, remélem mindenkinek egyszer lesz lehetősége eljutni Londonba. Kötelező…