Az irodalmi-dráma tagozat rövid története

A tagozat 1978-ban alakult, a pezsgő és sikeres diákszínjátszó-életből nőtte ki magát. Bácskai Mihály 1953-ban került a gimnáziumba, az ő révén 60 esztendeje töretlen színjátszóélet működik az intézményben. 1974-ben Várkonyi Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Főiskola rektora nyilatkozta, hogy szükség lenne olyan gimnáziumokra, amelyek a főiskola előképzői lennének, ugyanis elégedetlen a felvételi szinttel. Hosszú huzavona után Szentesen beindult a képzés, amelynek lehetőségét Bácskai Mihály személye és a diákszínjátszás területén elért eredményei adták meg, de már egészen más céllal. Irodalmi-drámai tagozat indult kísérleti jelleggel, vagyis a színészelőképzés helyett két területre fókuszáltak: a humán beállítottságra és a diákszínjátszó munkára. A kísérleti jellegből azután eleddig 30 éves pályaszakasz lett, az idő igazolta a tagozat beindításának szükségességét.

A tagozat tanárai

Szurmik Zoltán – tagozatvezető, magyar nyelv és irodalom, színházi alapismeretek, dráma

Bagi Ferenc – tánc
Csapiné Matos Ibolya – történelem, színházi alapismeretek, dráma
Csizmadia Judit – dráma

Majtényi András – ének-zene
Pádár Zsolt – történelem, dráma, francia nyelv

Pásztor Anikó – tánc
Perjésné Dózsa Erzsébet – színházi alapismeretek, dráma,
Sineger Julianna – beszédtechnika
Szarvas Katalin – tánc
Szebeni Zoltán – magyar nyelv és irodalom, színházi alapismeretek, dráma

Az osztályfőnökök ebben a tanévben:

9. osztály: Pádár Zsolt
10. osztály: Kovács Lászlóné
11. osztály: Szurmik Zoltán
12. osztály: Szebeni Zoltán

Az éves tematika

Szeptember hónap

1. Drámais tanévnyitó
Minden
hónap elején megtartjuk a művészeti iskolás (Keleti István
Művészetoktatási Intézmény=KIMI) tanévnyitót. Ezen ismertetjük az éves
tennivalókat, feladatokat, továbbá megismerkedünk az új diákokkal. A
„drámais induló” eléneklésével nyitjuk és zárjuk a rendezvényt (Sebő
együttes: Úgy néztem magamra mindig…, Dinnyés József: Elkártyáztam a
gyönge szívem… kezdetű dala ez).
A két dal:
http://tinyurl.hu/4oQI/
http://tinyurl.hu/1e7U/

2. Skabá Fesztivál
Bácskai Mihály, a tagozat megalapítója 2011 júniusában hunyt el. Az ő tiszteletére szervezzük meg a Skabá Fesztivált (Miska bá’ – Skabá, Szentesen így hívták őt). Repertoáron lévő előadásainkat mutatjuk be a fesztiválon: a nyári táborban készült utcaszínházi produkcióinkat is itt láthatja a közönség: szülők, szentesiek, egykori diákok… Továbbá korábbi előadásokat újítunk fel. Összességében ez a két nap a drámais múlt és jelen nagy találkozása, sok-sok programmal dúsítva, pl. meghívott előadások, tréningek, beszélgetések…

Október hónap

3. Globe Fesztivál
Minden év őszén Szolnok város rendezi meg a Globe Fesztivált olyan diákszínjátszó csoportok számára, akik az előző évadban ezüst minősítést kaptak az Országos Diákszínjátszó Találkozón. Minden évben meghívást kap tagozatunk is, a jövőben ezt a szép kapcsolatot Szolnok és Szentes között tovább szeretnénk ápolni.

November hónap

4. Kilincs Fesztivál
A KIMI tagintézményeinek kétnapos fesztiválja, amely minden évben valamelyik telephelyen kerül megrendezésre. Minden tagozat 6 diákot küld a versenyre a 11. évfolyamokból. Pénteken kerül sor a megmérettetésre vers, ének, monológ, tánc és jelenet kategóriákban. A zsűri a közönség, vagyis a diákok egymást értékelik. Szombaton a diákok összekeveredve tréningfoglalkozásokon vesznek részt, illetve a tanárok szakmai fórumokon. Hasznos fesztiválnak tartjuk, hiszen a művészeti iskola telephelyei megismerhetik egymás munkáit, a diákok összebarátkozhatnak, közös élményeket szerezhetnek.

5. Nyílt nap
A nyílt nap a gimnázium beiskolázása szempontból igen fontos. Egész délelőtt nyílt órákon vehetnek részt a 8. osztályos diákok és szüleik, így a drámais tantárgyakat is megtekinthetik a az ide felvételizni kívánók. Minden évben a 11. osztályos osztályfőnök diákjaival készíti el a standot, ahol érdeklődhetnek a diákok az egész délelőtt folyamán, illetve a program végén a tagozatvezető tart tájékoztatást.

6. Tervezett színházlátogatás
Minden tanévben egy-két alkalommal közös, buszos színházlátogatást szervezünk olyan előadásokra, melyeket fontosnak tartunk megnézetni diákjainkkal. Ezekre az előadásokra felkészítjük tanulóinkat, majd az előadást követően a tanórákon feldolgozzuk a látottakat. Lehetőségek szerint egy előadást őszre, egyet tavaszi időpontra tervezünk, de ez mindig aktuálisan alakul ki.

7. Meghívott előadások
Minden évben meghívott előadókkal színesítjük programjainkat, melyekben újabb tapasztalatokkal gazdagodhatnak tanulóink, s ezáltal tehetségük, kreativitásuk is tovább fejlődhet.

December hónap

8. Mikulásműsorok
Minden tanévben a 9. D osztály mikulásműsorokat készít csoportokban. Ez az osztály első fellépése. Az elkészült kis előadásokkal az osztály két napig járja a város és a környék óvodáit, alsó tagozatos általános iskoláit, sőt, a HMG tanárgyermekeinek is bemutatják a műsort. Hangulatos, meghitt előadások születnek, a diákok először a kisebb gyermekekkel lépnek kapcsolatba, és így szereznek színházalkotói élményt.

9. Szalagavató bál
A végzősök szalagavató bálján természetszerűleg a drámais osztály is részt vesz. Ekkor kerül sor a szalagtűzésre, a keringőtáncokra és az osztálytáncra, amely utóbbira a tánctanárral készülnek a diákok.

10. Versenyek, vetélkedők
Ez az időszak a tanév versenyeinek az elindulását is jelenti. Minden évben kiemelt szakmai verseny az OKTV, a dráma tantárgyból komoly esélyekkel indulunk.

11. Teadélután
A tagozat egyik legszebb, legszívhezszólóbb programja karácsony előtt. A 11. és 12. osztály egyéni, kiscsoportos és osztályszintű produkciókkal készül, melyeket bemutatják az iskola diákjainak és tanáraiknak. A műsor közben a házigazda 10. osztály teát és ropogtatni valót szolgál fel. A közösségépítés szempontjából igen fontos rendezvényünk, egykori diákjaink is rendre ellátogatnak az eseményre.

12. Karácsonyi műsor
Minden tanévben a karácsonyi műsort a végzős drámais diákok készítik el, melyet az utolsó tanítási napon mutatnak be az osztályoknak.

Január hónap

Ebben a hónapban a legfontosabb feladat a félévi eredmények minél magasabb színvonalú teljesítése, így külön szakmai programokat a tantervbe nem tervezünk.

Február hónap

Már javában folynak és a finisbe érnek a márciusi mustrákra való felkészülések.
13. Felvételi-alkalmassági vizsga
A tagozat átlagosan háromszoros túljelentkezéssel dolgozik, tehát igen nagy az érdeklődés. Egy jól kidolgozott felvételi eljárást találtunk ki, melyben a hozott pontok (általános iskola eredménye) 40%-ban, a szerzett pontok (a felvételin szerzett teljesítmény) 60%-ban kerül beszámításra.

Március hónap

14. Március 15-i ünnepi műsor
Minden tanévben az ünnepi műsort a 10. D osztály készíti el, melyet az iskolában az előző nap nagyszünetében tekintenek meg az érdeklődök, és ha igény van rá, akkor az osztály bemutatja városi-megyei rendezvényen is.

15. Mustrák
A mustrákra való felkészülés és a maximális teljesítés minden diákunk legfőbb célja. A honlapon fentebb olvasható róla.

16. Országos Diákszínjátszó Találkozó (ODT)
Az Országos Diákszínjátszó Egyesület (ODE) szervezésében minden évben megrendezik az ODT-t. A művészeti kategóriás versenyben a tagozat is képviseli iskolánkat. A verseny kétfordulós: a regionális döntőben arany minősítést kapott csoportok jutnak be az országos döntőbe, ahol az utóbbi évek hagyományai alapján már sorrendi eredményeket nem adnak. A tanév közben elkészült előadásokkal nevezünk be a versenyekre. Többnyire szentesi szokás az, hogy a 9. osztállyal még nem készítünk előadást, ott sokkal fontosabb a közösségépítés, az osztály összekovácsolása, illetve a végzős tanulókat sem terheljük már ilyen feladatokkal, az ő számukra az érettségi vizsgára való felkészülés a meghatározó feladat ebben az időben. Többnyire minden évben szerepelünk az ODT döntőjében.

Április hónap

17. Mustragála
A tagozat nagyszabású rendezvénye a szülőknek, hozzátartozóknak, barátoknak, Szentes város lakosságának. A tanév során elkészült munkákat mutatjuk itt be, illetve a kiválóan mustrázott tanulók egyéni produkciókat láthatja a közönség.

18. KIMI-s ballagás
A hagyományos ballagás előtt pár nappal a tagozat diákjainak külön ballagást szervezünk. Ezen az eseményen minden osztály lehetőséget kap a végzősöktől való elköszönésre egy-egy rövid műsorral. Emellett megjutalmazzuk a négy éven keresztül a szakmai szempontból legjobban teljesített diákokat. Egy tanuló nyeri el az ún. Csörgősipka-díjat (a legnagyobb szakmai elismerés a tagozaton, mely egy valódi bohócsapka átadását jelenti, illetve a kitüntetett diák fotója kikerül a tagozat dicsőségfalára). Emellett 3-4 tanuló szakmai munkáját értékelve Csörgőcske-díjat kap.

Május-június hónap

Külön programjaink már nincsenek: a tanév végi feladatokat kell teljesíteni, a meglévő versenyek országos döntőit ekkor rendezik. Továbbá elkezdődhetnek a munkák a nyári táborra való felkészülésre.

19. Nyári tábor
Minden nyáron szakmai táborban vehetnek részt diákjaink. 10 napon keresztül foglalkozunk a diákokkal, előadásokat készítünk, tréningeket szervezünk. Ez korábban Kapolcson, a Művészetek Völgyében zajlott, de a legutóbbi években már a Villány melletti Ördögkatlan Fesztivál ad otthont táborunknak. A tábort Csapiné Matos Ibolya vezeti. Emellett egy exes csoport (az adott tanévben vagy pár évvel ezelőtt végzett diákok egy rendezőtanár segítségével) Szegeden, a Thealter Fesztiválon egy utcaszínházi előadást készítenek el.

Összegzés
A Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozata ebben a tanévben a 35. osztályát indította. Mindez azt mutatja, hogy a drámával való nevelésnek szükséges szerepe van az oktatási-nevelési munkában. Én magam ebben hiszek, és vezető pedagógusként a kollégák segítségével olyan tantervet kívánok összeállítani, amely évről évre megújul, de az alapjait, a személyiségfejlesztő, közösségépítő programokat mindvégig megtartja. Kreatív munkát igényel egy éves program összeállítása (mint ahogy a drámatanár az egyik legkreatívabb pedagógusi szakma!), s abban bízom, hogy az ilyen típusú tantervekkel kreatív gondolkodású, pozitív energiákkal rendelkező diákokat tudunk a felnőtt lét útjára engedni.

Szurmik Zoltán

A felvételi-alkalmassági vizsga

Az osztály kódja: 0007

Jelentkezési határidő: 2018. február 15.

A felvételi vizsgák időpontja: 2018. február 23-24. (péntek-szombat)

A jelentkezési laphoz egy fényképet is mellékelni kell, valamint a jelentkezőnek felvételi kérelemben kell megfogalmaznia, miért választja ezt az osztályt.

Mivel nagyon szűkös az idő a jelentkezési határidő és a felvételi-alkalmassági vizsga között, ezért itt, a HMG honlapján tesszük közzé a vizsga pontos beosztását (kinek melyik nap, hány órára kell érkeznie!) Illetve e-mailben értesítjük azokat, akik címüket megadják.

Kollégiumi elhelyezés: a Terney Béla Középiskolai Kollégiumban van. Tel:63/311-544

Idegen nyelvek: Az első, a már tanult, haladó szinten folytatandó nyelv /angol, francia, német/, a második kezdő szintű angol, francia, német, orosz vagy latin.

Felvilágosítást telefonon vagy email-ben adunk.

Címünk: Horváth Mihály Gimnázium

Szentes, 6600 Szent Imre herceg.u.2.

Tel.: 63/561-580; fax: 63/561-596

E-mail – iskolai: hmg[kukac]index.hu

Tagozatvezető: Szurmik Zoltán, szurmikz[kukac]gmail.com

Az alkalmassági vizsga követelményei

Nyilvános felvételi vizsgát tartunk, melyen a szülők is jelen lehetnek.

Az alkalmassági vizsga a következőkből áll:

Beszéd: A vizsgázók 5 szabadon választott, lehetőleg korukhoz illő verssel (vagy 3-4 vers mellett 1-2 prózarészlettel) adnak számot szép és kifejező magyar beszédükről.

Fogalmazás: helyben megadott témáról kell összefüggő szöveget alkotni, melyben a magyar nyelvi kifejezőkészséget, a kreativitást és a helyesírást vizsgáljuk.

Ének-zene: két dallal bizonyítják a jelentkezők képességeiket (ebből az egyik népdal legyen), majd egyszerűbb kottaolvasási és ritmusgyakorlatok következnek, esetleg hangszeres játék. /Akik nem tanultak hangszeres zenét, nem kerülnek hátrányos helyzetbe, akik viszont tanultak, hozzák magukkal hangszerüket a felvételire! /

Mozgás: a ritmusérzék, a testi koordináció bemutatására szolgál, ehhez melegítő vagy tornaruha feltétlenül szükséges. Kérjük a tanulókat, hogy hozzanak magukkal pendrive-on egy olyan zenét, melyre 1-2 percben egy rövid, előzetesen elkészített koreográfiát bemutatnak(természetesen improvizálni is lehet).

Játék: a rögtönzőkészség, a kreativitás szóban, gesztusokban, mozgásban megnyilvánuló formáit játékos feladatok keretében vizsgáljuk.

Média: azoknak a tanulóknak, akik inkább a médiaoktatás iránt érdeklődnek, és nem érzik magukban a színházi gyakorlatokban való tehetséget, lehetőséget kínálunk egy önportré kisfilmet elkészíteni max. 2 perc terjedelemben. (Ebben a kisfilmben önmagukról kell vallani, nem feltétlenül kell az adott diáknak megjelenni benne vagy megszólalni, a lényeg, hogy személyiségét meg tudja mutatni vele. Akár telefonnal is el lehet készíteni ezt a kreatív munkát!) Ez a lehetőség azonban nem mentesíti a diákokat a fenti alkalmassági vizsga alól, viszont megadja nekik azt a lehetőséget, hogy a felvételi során a többlet ponthoz jusson a jelölt.
A kisfilm beérkezési határideje: 2018. február 15. E-mailben kell elküldeni az elkészített anyagot (névvel, iskolával megjelölve) a szurmikz[kukac]gmail.com címre, Szurmik Zoltán tagozatvezetőnek címezve.

Várjuk a tehetséges tanulók jelentkezését!

Előadásaink

2015. június 8. hétfő 18 óra

HMG, Díszterem

De te ne hagyd! – A 10.D osztály előadása

Rendezte: Matos Ibolya

2015. május 21. csütörtök 17 óra

Szeged, Thealter Fesztivál, Régi Zsinagóga

Atlantisz bár, 11. osztály. Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán

Arany-metszés, 11. osztály. Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán.

Fuharosok, 12. osztály. Rendezte: Szebeni Zoltán.

2015. május 15. péntek 18.30

KIMI, Garázs-napok, Budapest, Szondi u.

2015. április 17. péntek ODT döntő, Budapest

De te ne hagyd, 10. osztály. Rendezte: Matos Ibolya.

2015. március 26. csütörtök – ODT Dél-alföldi Regionális Döntő, Szentes, Díszterem

Az előadások:
17.00 Eladó a menyasszony. Rendezte: Szabó Tamás.
18.15. Atlantisz bár, 11. osztály. Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán.
19.00 De te ne hagyd, 10. osztály. Rendezte: Matos Ibolya.
20.30 Arany-metszés, 11. osztály. Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán.

21.15 Fuharosok, 12. osztály. Rendezte: Szebeni Zoltán.

2015. március 24. kedd 19 óra, Díszterem

Eladó a menyasszony – bemutató előadás.

Mikszáth Kálmán Aranykisasszony c. novellája alapján írta és rendezte volt diákunk: Szabó Tamás

2015. március 16. hétfő 18 óra, Díszterem

De te ne hagyd! – A 10.D osztály előadása.

Rendezte: Csapiné Matos Ibolya

2015. február 18. szerda, 18.45, 19.30 és 20.15, Díszterem

Arany-metszés, avagy a gyilkos asszony balladája – a 11.D osztály bemutató előadása

Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán

Az előadásokra előzetes regisztráció szükséges a titkárságon!

2015. február 12. csütörtök 18 óra, Díszterem

De te ne hagyd! – A 10.D osztály bemutató előadása.

Rendezte: Csapiné Matos Ibolya

2014. november 12. szerda (nyílt nap), Díszterem

Atlantisz bár – 8.30

Álom-élet-teszt – 11.30

2014. október 15. szerda 19.30, Díszterem

Atlantisz bár

A 11.D osztály előadása

Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán

2014. október 10. péntek 15 óra, Szentes, Református Idősek Otthona

A 10.D osztály Álom-élet-teszt című előadása.

Rendezte: Csizmadia Judit, Matos Ibolya

2014. október 5. vasárnap 10.30, Szolnok, Globe Fesztivál

Az öreg halász és a tenger, a 12.D osztály előadása

Rendezte: Szebeni Zoltán

2014. szeptember 19. péntek 16 óra, HMG, díszterem

A tagozat nyári előadásaink szentesi bemutatói a fellépés sorrendjében:

12.D – Az öreg halász és a tenger. Rendezte: Szebeni Zoltán

10.D – Álom-élet-teszt. Rendezte: Csapiné Matos Ibolya, Csizmadia Judit.

11.D – Atlantisz bár. Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán

Minden érdeklődőt várunk, a belépés ingyenes!

Az úrinő

G.B. Shaw Warrenné mestersége című darabját átírta és színpadra alkalmazta Purosz Leonidasz.

A játszók (végzős diákok és tanárok együtt):

Warrenné: Matos Ibolya

Vivie: Mátyás Viktória

George Crofts: Szabó Tamás

Frank: Purosz Leonidasz

Praed: Szurmik Zoltán

A lányok: Nyilas Zsaklin, Terényi Eszter

Zongorán kísér: Majtényi András

Technikai vezető: Csörögi Gábor

Rendező: Purosz Leonidasz

Kire mondjuk manapság azt, hogy erkölcsös ember? Hol húzódik a határ, és mi a teendő a “határon túl rekedtekkel”? Milyen kötelességei vannak egy lánynak az anyjával szemben és fordítva? Mit jelent az önazonosság? Mit jelent úrinőnek lenni?

A bemutató időpontja: 2014. február 25. 19.30

További előadások: 2014. március 10. 19.30 díszterem

2014. március 29. szombat 17.45 Kecskemét

2014. május 10. szombat 20.00 Budapest, KIMI, Szondi u. 

2014. május 20. kedd 19.00 Kiskunhalas, Közösségek Háza

2014. május 25. vasárnap Szeged

Tartósított mosoly – a 11.D osztály előadása

A tartósított mosoly (egyre gyorsabban jövő jövő: Az elidegenedés biztos jele, amikor valaki beszéddel akarja kitölteni azt az űrt, amely a szeretet hiányából fakad. Ezért félünk a csendtől.

Rendezte: Szebeni Zoltán

Bemutató előadás: Kecskemét ODT, 2014. március 28. péntek 10.20

Szeged, 2014. május 21. szerda

HMG, díszterem, 2014. május 22. csütörtök 18 óra

Magyar járat – a 11.D osztály előadása

“Aki másnak vermet ás, az magyar.”

Rendezte: Szebeni Zoltán

Előadások: 2014. március 28. 13.55 – Kecskemét

Könnyűzene-jazz hangverseny

Majtényi András, a tagozat
ének-zene tanára és Terényi Eszter, végzős diák koncertje a Lajtha
László Alapfokú Művészeti Iskolában.

2014. március 20. csütörtök 19 óra

Út-vesztő-hely

A 12.D osztály előadása

Rendezte: Pádár Zsolt

Bemutató előadás: 2014. február 3.

Előadások: 2014. február 10., február 11., március 3.

“Nem magyarázkodunk. Nincs
folyamatosság, egyszer ez van, másszor meg az. De mielőtt még láthatnánk
Frigyest ezeken a különböző színtereken az elemi létezés egyszerű,
magától értődő mozdulataival, addig eltelik egy kis idő, a zavartság, a
bizonytalanság, a levertség, a félelem ideje.”

Sikereink

2015. április 26. Budapest, ELTE

Eötvös József Középiskolai Szónokverseny, Dél-és keletmagyarországi döntő

4. helyezést ért el Sikó Koppány Sebestyén 11.D osztályos tanuló, így döntőbe jutott! Felkészítő tanára: Szurmik Zoltán

2015. április 17-20. Győr, Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntő

Kazinczy-érem: Márta Renátó 11.D osztály

Felkészítő tanára: Szurmik Zoltán

“KÜLÖNDÍJ, AZÉRT MERT BÁTRAN VÁLLALTÁTOK, HOGY VAN VÉLEMÉNYETEK A VILÁGRÓL!”

XXVI. Országos Diákszínjátszó Találkozó
Dél-alföldi regionális rendezvénye
2015. március 26. Szentes

Eredmények:

Diplomát kapott:

HMG 10/d, Szentes – De te ne hagyd c. előadás
„A csoport súlyos társadalmi témát választva igényesen stilizált, sodró lendületű előadást mutatott be.”

Különdíjat kapott:

– Szabó Tamás (Szentes)
„Az Eladó a menyasszony c. verses dráma létrehozásáért”
– Pigniczki Dóra (Szentes)
„Színészi munka, legjobb betétdal”
– Grgity Nikoletta – Sikó Koppány (Szentes)
„Kiváló páros színészi díj”
– A Fuharosok c. előadás szereplői (Szentes)
„Az átütő színészi jelenlétért”

Szeretettel gratulálunk!

2015. március 6-7. Nagykőrös

12. Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Balladamondó Verseny

A 150 diákból a 32-es döntőbe jutott a tagozat két tanulója: Mari Dorottya (10.D) és Sikó Koppány Sebestyén (11.D)

A döntőben a zsűri Különdíját szerezte meg: Sikó Koppány Sebestyén.

2015. február 27. Szeged

Szép Magyar Beszéd Verseny Csongrád megyei döntője

1. helyezés: Márta Renátó 11.D osztály, aki a 2. helyezett Kelemen Istvánnal (12.B osztály) közösen bejutottak a győri Kárpát-medencei döntőbe!

2015. február 16. Orosháza

XV. Justh Zsigmond vers-és prózamondó verseny

A következő eredmények születtek:
9-10. osztály
1. helyezett megosztva: Mari Dorottya és Kállai Dávid (10.D) (2. helyezést nem adtak)11-12. osztály
1. helyezett: Sikó Koppány (11.D)
3. helyezett: Madácsi István (11.D)A közönségdíjat – a versmondó diáktársak véleménye alapján – Sikó Koppány kapta meg, és ezzel elnyerte a most alapított Józsa Mihály-emlékdíjat.Gratulálunk a versenyzőknek!

2014. szeptember 12. Szeged, Édes anyanyelvünk nyelvhasználat verseny Csongrád megyei döntő

1. helyezett: Márta Renátó, 11.D osztály

3. helyezett: Elefánti Emma, 10.D osztály

Felkészítő tanáruk: Szurmik Zoltán

2014. április 26-28. Győr, Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntő

Kazinczy-érem: Sikó Koppány Sebestyén 10.D osztály

Felkészítő tanára: Szurmik Zoltán

2014. április 26-27. Miskolc                        ODT döntő

Magyar járat, Tartósított mosoly.

Rendezte: Szebeni Zoltán

2014. március 28-29. Kecskemét          ODT regionális döntő

arany minősített előadás: Magyar járat (a 11.D osztály előadása)

ezüst minősített előadás: Tartósított mosoly (a 11.D osztály előadása)

ezüst minősített előadás: Az úrinő (Végzős diákok és tanárok közös előadása)

Rendezte: Purosz Leonidasz (12.D osztályos tanuló)

A legizgalmasabb kérdéseket feszegető előadás különdíját kapta a Magyar járat ÉS a Tartósított mosoly – a 11.D előadása.
Rendezte: Szebeni Zoltán

2014. február 28.      Szép magyar beszéd verseny – Csongrád megyei döntő, Szeged

A HMG-t a drámai tagozat két tanulója képviselte a versenyen, mindketten kiválóan szerepeltek. 1. helyen végzett Sikó Koppány Sebestyén, így képvisleheti a megyét és az iskolát a győri országos döntőben. 3. helyen végzett Márta Renátó. Mindeketten a 10.D osztály tagjai. Felkészítő tanáruk: Szurmik Zoltán

2014. február 21.                     Magyar járat – Szabadka

A 11. D osztály nagy sikerrel vendégszerepelt Szabadkán.

Az előadás rendezője: Szebeni Zoltán

2013. november 8-9.                A KIMI Kilincs Fesztiválja, Győr

A monológ kategóriában 1. helyezett: Kovács-Vecei Fanni (11.D)

A dal kategóriában 3. helyezett: Kálmán Zsófia (11.D)

Színapdvezető tanár: Szebeni Zoltán

2013. március 22-23. Kecskemét        ODT regionális döntő

arany minősített előadás: Családi pótlék (10.D osztály)

Rendezte: Szebeni Zoltán

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

2013. április 26-27. Pápa ODT döntő különdíjasa: Szebeni Zoltán, innovatív közösségépítésért.

Az előadást beválogatták a Pécsi Országos Színjátszó Találkozó kísérőprogramjába, így az ország 4 legjobb diákszínjátszó előadása közé.

ezüst minősített előadás: Néhány perc a halhatatlanságról (a 11. D osztály négy tanulója készítette)

Rendezte: Mátyás Viktória, játsszák: Bana Viktória, Kalmár Imola, Kovács Judit, Mátyás Viktória

Színészi különdíjak:

Csörögi Gábor, Nagy-György Szilvia (Családi pótlék),

Bana Viktória (Néhány perc…)

Mátyás Viktória (Néhány perc…, Ripacsopera)

Purosz Leonidasz (Ripacsopera)

Jerkus Koppány, Martinkovics Máté, Mészáros Ágoston, Mészáros Martin (Csontbrigád)

Dramaturgiai különdíj: Mátyás Viktória (Néhány perc…)

Írói különdíj: Purosz Leonidasz (Ripacsopera)

2012. november 9-10. A KIMI Kilincs Fesztiválja, Budapest(VMG)

A monológ kategóriában 3. helyezett: Szabó Tamás (11.D)

A dal kategóriában 3. helyezett: Terényi Eszter (11.D)

Színpadvezető tanár: Pádár Zsolt

kazinczy

nagyk_r_s_balladamond_verseny_sik_kopp_ny_13214

24_kopp_ny_a_k_l_nd_jjal_jpg_21026

Az irodalmi-drámai tagozatról

1999 óta a Keleti István Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Művészeti Szakközépiskolával együttműködésben dolgozik tagozatunk.

Kik jelentkeznek/jelentkezzenek a tagozatra?

A nem átlagos képességű gyerekek jelentkezése a domináns, különösen az önmagukat megmutatni kívánó tanulókra vonatkoztatva, vagyis olyan diákok, akik szeretnek szerepelni, verset mondani, szeretik a színjátszást, kreatívak, bátrak és jól kommunikálnak. Olyan tanulókat várunk, akik szeretik az irodalmat, szeretik művelni anyanyelvüket, akik kedvelik a humán tantárgyakat. De nemcsak az ilyen típusú gyerekeket várjuk! Mindenki jöhet, akiben a fent felsorolt tulajdonságokon túl vágy van ezek elsajátítására.

A tagozat célja

A tagozat központi célja a személyiségfejlesztés. Nem színészképzés folyik tehát, de természetesen azokat a diákokat, akik a színi pályára készülnek, segítjük felkészülő munkájukban. A tagozat tanulóiból osztályonként átlagosan 2-3 fő színészművészeti pályára kerül, de a szentesi tagozat célja nem ez, sokkal inkább az, hogy a négy év alatt úgy változzék a diákok személyisége, hogy a felsőfokú oktatási rendszerben és majd a felnőtt életben is meg tudják állni a helyüket. Hogy kritikus, a véleményüket bátran elmondó, nyitott, empatikus, a világ dolgaira kíváncsi, jó kommunikációs készséggel rendelkező, a közösségben kiválóan működő, saját életét rendszerezni tudó emberré váljon. A tudás megszerzésére való törekvés mellett az érzelmi intelligencia növelésére helyeződik a hangsúly személyiség-, készség- és közösségfejlesztő szakmai foglalkozások segítségével. Így tudnak a négy év alatt közelebb kerülni önmaguk megismeréséhez, és így tudnak elindulni az érettségi vizsga sikeres letétele után egy olyan élet irányába, amelynek az alapja a boldogság.

A tagozat tárgyai

A gimnáziumi képzés ezen diákoknak is kötelező, tehát érettségi vizsgát kell tenni pl. matematika tantárgyból is, de a kötelező gimnáziumi tárgyak mellett az órarendbe beleépítve szerepelnek a következő tantárgyak: színházi alapismeretek (rövidítve: szalap) (elmélet, gyakorlat), tánc, beszédtechnika. S a Keleti István Művészetoktatási Intézmény Szentesi Tagozatának keretén belül délutáni órákon vesznek részt a diákszínpadi munkákban, ahol készségfejlesztő játékokat, közösségépítő, önismereti foglalkozásokat, szituációs-improvizációs feladatokat oldanak meg a diákok, illetve a diákszínpadi próbákon különböző előadásokra, fellépésekre készülnek. Emellett tréningekre, egyéni és kiscsoportos foglalkozásokra is járhatnak, szabadon választható jelleggel (énekpróbák, beszédtechnika-foglalkozások, színi előkészítés, egyéni felkészítések…).

A mustrák

A mustrákra való felkészülés és a maximális teljesítés minden diákunk legfőbb célja. A tanulmányi eredményeken túl ez méri őket, ráadásul szakmai szempontokat vesz figyelembe. A 90-es évek közepe óta működik, kisebb-nagyobb átalakításokon mindig átesik, de léte – még ha kissé versenyszellemet alakít is ki – szükséges. A 9., 10. és 11. osztályos tanulók meghatározott számú verssel, monológgal, dallal, osztály- vagy csoportos tánccal készülnek a vizsgára. Szakmai tanáraik pontozzák őket, és így kialakul egy sorrend, mely négy kategóriát tartalmaz: 1. a kiválóan megfelelt tanulók egyéni fellépési lehetőséget kapnak a mustragálán, 2. jól megfelelt tanulók (eredményes munkát végeztek), 3. megfelelt tanulók (teljesítményük elérte az elégséges szintet), 4. nem megfelelt tanulók (akik ebbe a kategóriába kerülnek bele, és tanév végi tanulmányi eredményük nem éri el a 4.00-es átlagot, nem folytathatják tanulmányikat az irodalmi-drámai tagozaton. Szerencsére erre igen-igen ritkán kerül sor. Az egyéni mustrán túl 10. és 11. osztályban a dráma érettségi vizsgára épülő szituációs-gyakorlati mustravizsgát is teljesíteni kell a diákoknak kiscsoportokban.

Az irodalmi-dráma tagozat rövid története

A tagozat 1978-ban alakult, a pezsgő és sikeres diákszínjátszó-életből nőtte ki magát. Bácskai Mihály 1953-ban került a gimnáziumba, az ő révén 60 esztendeje töretlen színjátszóélet működik az intézményben. 1974-ben Várkonyi Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Főiskola rektora nyilatkozta, hogy szükség lenne olyan gimnáziumokra, amelyek a főiskola előképzői lennének, ugyanis elégedetlen a felvételi szinttel. Hosszú huzavona után Szentesen beindult a képzés, amelynek lehetőségét Bácskai Mihály személye és a diákszínjátszás területén elért eredményei adták meg, de már egészen más céllal. Irodalmi-drámai tagozat indult kísérleti jelleggel, vagyis a színészelőképzés helyett két területre fókuszáltak: a humán beállítottságra és a diákszínjátszó munkára. A kísérleti jellegből azután eleddig 30 éves pályaszakasz lett, az idő igazolta a tagozat beindításának szükségességét.

A tagozat tanárai

Szurmik Zoltán – tagozatvezető, magyar nyelv és irodalom, színházi alapismeretek, dráma

Bagi Ferenc – tánc

Békési Eszter – színházi alapismeretek, dráma, média
Csapiné Matos Ibolya – történelem, színházi alapismeretek, dráma

Majtényi András – ének-zene

Pásztor Anikó – tánc
Perjésné Dózsa Erzsébet – színházi alapismeretek, dráma,
Szarvas Katalin – tánc
Szebeni Zoltán – magyar nyelv és irodalom, színházi alapismeretek, dráma

Szegedi Judit – beszédtechnika

Az osztályfőnökök ebben a tanévben:

9. osztály: Csapiné Matos Ibolya

10. osztály: Szebeniné Doma Andrea

11. osztály: Szebeni Zoltán

12. osztály: Kovács Lászlóné

Kilincs Fesztivál

2016. november 25-26-án rendezték meg a KIMI fesztiválját ezúttal a budapesti Weöres Sándor Gimnáziumban. 6 fő, 11. osztályos diák mérhette össze tudását 5 kategóriában. Békési Eszter tanárnő közreműködésével a következő tanulók kaptak lehetőséget a részvételre: Lukács Eszter, Major Irma, Szélles Olga, Zsingor Melinda, Macsuka Patrik, Nagy Noel.

A következő eredmények születtek:

Vers kategória 1. hely: Macsuka Patrik

Ének kategória 2. hely: Zsingor Melinda

Jelenet kategória 2. hely: Mindenki

Mozgás kategória 3. hely: Mindenki

Szeretettel gratulálunk!

Határon túli színházak találkozóján a 10.D osztály

Az Erdélyi Hagyományokért Egyesület szervezésében a 10.D osztály 2015. február 28-márc. 1. között Temesvárott vendégszerepel a De te ne hagyd című előadásukkal!

Teadélután

Családias hangulat, forró tea, zsíros kenyér, műsorvezetők és fellépők – mindez várta az érdeklődő tanárokat és diákokat a HMG irodalmi tagozatának 2013. december 19-én megrendezett Teadélutánján. A szervező 10. D osztály uniformisa lenyűgöző volt, s a fellépők változatos programokkal szórakoztatták a nagyérdeműt! Csak egy rövid szemezgetés a teljesség igénye nélkül:

– itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itt…

– Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen.

– Csingilingi, mit csináltáááál???? Szegény Majtus! 🙂

– Banán és Kornél a pszichológusnál…

– Milyen szép a szádból a szó, hogy kupleráj,

Mondj még ilyeneket, cucus…

– Sárika egy kicsikét butácska… (És hol marad a happy and?)

– Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.

– Sétálj végig az ujjaddal…

– York napsütése rosszkedvünk telét

Tündöklő nyárrá változtatta át.

– Viharban születtem, világ végén alszom
Ne bántsatok engem, mert én nem haragszom…

Színpadvezető tanárok: Szebeni Zoltán, Pádár Zsolt

Mikulásműsorok

2013. december 5-én és 6-án mikulásműsorokkal járják a tagozat 9.D osztályának csoportjai a várost: óvodákba, általános iskolákba látogatnak el, sőt pénteken 11 órakor a kórház gyermekosztályára is elkísérik a Polgármester urat. Kívánunk az osztály tanulóinak sok élményt, a sok-sok kisgyermeknek pedig kellemes perceket!

A műsorokat betanította: Csizmadia Judit

 Az éves tematika

Szeptember hónap

1. Drámais tanévnyitó
Minden
hónap elején megtartjuk a művészeti iskolás (Keleti István
Művészetoktatási Intézmény=KIMI) tanévnyitót. Ezen ismertetjük az éves
tennivalókat, feladatokat, továbbá megismerkedünk az új diákokkal. A
„drámais induló” eléneklésével nyitjuk és zárjuk a rendezvényt (Sebő
együttes: Úgy néztem magamra mindig…, Dinnyés József: Elkártyáztam a
gyönge szívem… kezdetű dala ez).
A két dal:
http://tinyurl.hu/4oQI/
http://tinyurl.hu/1e7U/

2. Skabá Fesztivál

Bácskai Mihály, a tagozat megalapítója 2011 júniusában hunyt el. Az ő tiszteletére szervezzük meg a Skabá Fesztivált (Miska bá’ – Skabá, Szentesen így hívták őt). Repertoáron lévő előadásainkat mutatjuk be a fesztiválon: a nyári táborban készült utcaszínházi produkcióinkat is itt láthatja a közönség: szülők, szentesiek, egykori diákok… Továbbá korábbi előadásokat újítunk fel. Összességében ez a két nap a drámais múlt és jelen nagy találkozása, sok-sok programmal dúsítva, pl. meghívott előadások, tréningek, beszélgetések…

Október hónap

3. Globe Fesztivál

Minden év őszén Szolnok város rendezi meg a Globe Fesztivált olyan diákszínjátszó csoportok számára, akik az előző évadban ezüst minősítést kaptak az Országos Diákszínjátszó Találkozón. Minden évben meghívást kap tagozatunk is, a jövőben ezt a szép kapcsolatot Szolnok és Szentes között tovább szeretnénk ápolni.

November hónap

4. Kilincs Fesztivál

A KIMI tagintézményeinek kétnapos fesztiválja, amely minden évben valamelyik telephelyen kerül megrendezésre. Minden tagozat 6 diákot küld a versenyre a 11. évfolyamokból. Pénteken kerül sor a megmérettetésre vers, ének, monológ, tánc és jelenet kategóriákban. A zsűri a közönség, vagyis a diákok egymást értékelik. Szombaton a diákok összekeveredve tréningfoglalkozásokon vesznek részt, illetve a tanárok szakmai fórumokon. Hasznos fesztiválnak tartjuk, hiszen a művészeti iskola telephelyei megismerhetik egymás munkáit, a diákok összebarátkozhatnak, közös élményeket szerezhetnek.

5. Nyílt nap

A nyílt nap a gimnázium beiskolázása szempontból igen fontos. Egész délelőtt nyílt órákon vehetnek részt a 8. osztályos diákok és szüleik, így a drámais tantárgyakat is megtekinthetik a az ide felvételizni kívánók. Minden évben a 11. osztályos osztályfőnök diákjaival készíti el a standot, ahol érdeklődhetnek a diákok az egész délelőtt folyamán, illetve a program végén a tagozatvezető tart tájékoztatást.

6. Tervezett színházlátogatás

Minden tanévben egy-két alkalommal közös, buszos színházlátogatást szervezünk olyan előadásokra, melyeket fontosnak tartunk megnézetni diákjainkkal. Ezekre az előadásokra felkészítjük tanulóinkat, majd az előadást követően a tanórákon feldolgozzuk a látottakat. Lehetőségek szerint egy előadást őszre, egyet tavaszi időpontra tervezünk, de ez mindig aktuálisan alakul ki.

7. Meghívott előadások

Minden évben meghívott előadókkal színesítjük programjainkat, melyekben újabb tapasztalatokkal gazdagodhatnak tanulóink, s ezáltal tehetségük, kreativitásuk is tovább fejlődhet.

December hónap

8. Mikulásműsorok

Minden tanévben a 9. D osztály mikulásműsorokat készít csoportokban. Ez az osztály első fellépése. Az elkészült kis előadásokkal az osztály két napig járja a város és a környék óvodáit, alsó tagozatos általános iskoláit, sőt, a HMG tanárgyermekeinek is bemutatják a műsort. Hangulatos, meghitt előadások születnek, a diákok először a kisebb gyermekekkel lépnek kapcsolatba, és így szereznek színházalkotói élményt.

9. Szalagavató bál

A végzősök szalagavató bálján természetszerűleg a drámais osztály is részt vesz. Ekkor kerül sor a szalagtűzésre, a keringőtáncokra és az osztálytáncra, amely utóbbira a tánctanárral készülnek a diákok.

10. Versenyek, vetélkedők

Ez az időszak a tanév versenyeinek az elindulását is jelenti. Minden évben kiemelt szakmai verseny az OKTV, a dráma tantárgyból komoly esélyekkel indulunk.

11. Teadélután

A tagozat egyik legszebb, legszívhezszólóbb programja karácsony előtt. A 11. és 12. osztály egyéni, kiscsoportos és osztályszintű produkciókkal készül, melyeket bemutatják az iskola diákjainak és tanáraiknak. A műsor közben a házigazda 10. osztály teát és ropogtatni valót szolgál fel. A közösségépítés szempontjából igen fontos rendezvényünk, egykori diákjaink is rendre ellátogatnak az eseményre.

12. Karácsonyi műsor

Minden tanévben a karácsonyi műsort a végzős drámais diákok készítik el, melyet az utolsó tanítási napon mutatnak be az osztályoknak.

Január hónap

Ebben a hónapban a legfontosabb feladat a félévi eredmények minél magasabb színvonalú teljesítése, így külön szakmai programokat a tantervbe nem tervezünk.

Február hónap

Már javában folynak és a finisbe érnek a márciusi mustrákra való felkészülések.
13. Felvételi-alkalmassági vizsga
A tagozat átlagosan háromszoros túljelentkezéssel dolgozik, tehát igen nagy az érdeklődés. Egy jól kidolgozott felvételi eljárást találtunk ki, melyben a hozott pontok (általános iskola eredménye) 40%-ban, a szerzett pontok (a felvételin szerzett teljesítmény) 60%-ban kerül beszámításra.

Március hónap

14. Március 15-i ünnepi műsor

Minden tanévben az ünnepi műsort a 10. D osztály készíti el, melyet az iskolában az előző nap nagyszünetében tekintenek meg az érdeklődök, és ha igény van rá, akkor az osztály bemutatja városi-megyei rendezvényen is.

15. Mustrák

A mustrákra való felkészülés és a maximális teljesítés minden diákunk legfőbb célja. A honlapon fentebb olvasható róla.

16. Országos Diákszínjátszó Találkozó (ODT)

Az Országos Diákszínjátszó Egyesület (ODE) szervezésében minden évben megrendezik az ODT-t. A művészeti kategóriás versenyben a tagozat is képviseli iskolánkat. A verseny kétfordulós: a regionális döntőben arany minősítést kapott csoportok jutnak be az országos döntőbe, ahol az utóbbi évek hagyományai alapján már sorrendi eredményeket nem adnak. A tanév közben elkészült előadásokkal nevezünk be a versenyekre. Többnyire szentesi szokás az, hogy a 9. osztállyal még nem készítünk előadást, ott sokkal fontosabb a közösségépítés, az osztály összekovácsolása, illetve a végzős tanulókat sem terheljük már ilyen feladatokkal, az ő számukra az érettségi vizsgára való felkészülés a meghatározó feladat ebben az időben. Többnyire minden évben szerepelünk az ODT döntőjében.

Április hónap

17. Mustragála

A tagozat nagyszabású rendezvénye a szülőknek, hozzátartozóknak, barátoknak, Szentes város lakosságának. A tanév során elkészült munkákat mutatjuk itt be, illetve a kiválóan mustrázott tanulók egyéni produkciókat láthatja a közönség.

18. KIMI-s ballagás

A hagyományos ballagás előtt pár nappal a tagozat diákjainak külön ballagást szervezünk. Ezen az eseményen minden osztály lehetőséget kap a végzősöktől való elköszönésre egy-egy rövid műsorral. Emellett megjutalmazzuk a négy éven keresztül a szakmai szempontból legjobban teljesített diákokat. Egy tanuló nyeri el az ún. Csörgősipka-díjat (a legnagyobb szakmai elismerés a tagozaton, mely egy valódi bohócsapka átadását jelenti, illetve a kitüntetett diák fotója kikerül a tagozat dicsőségfalára). Emellett 3-4 tanuló szakmai munkáját értékelve Csörgőcske-díjat kap.

Május-június hónap

Külön programjaink már nincsenek: a tanév végi feladatokat kell teljesíteni, a meglévő versenyek országos döntőit ekkor rendezik. Továbbá elkezdődhetnek a munkák a nyári táborra való felkészülésre.

19. Nyári tábor

Minden nyáron szakmai táborban vehetnek részt diákjaink. 10 napon keresztül foglalkozunk a diákokkal, előadásokat készítünk, tréningeket szervezünk. Ez korábban Kapolcson, a Művészetek Völgyében zajlott, de a legutóbbi években már a Villány melletti Ördögkatlan Fesztivál ad otthont táborunknak. A tábort Csapiné Matos Ibolya vezeti. Emellett egy exes csoport (az adott tanévben vagy pár évvel ezelőtt végzett diákok egy rendezőtanár segítségével) Szegeden, a Thealter Fesztiválon egy utcaszínházi előadást készítenek el.

Összegzés

A Horváth Mihály Gimnázium irodalmi-drámai tagozata ebben a tanévben a 35. osztályát indította. Mindez azt mutatja, hogy a drámával való nevelésnek szükséges szerepe van az oktatási-nevelési munkában. Én magam ebben hiszek, és vezető pedagógusként a kollégák segítségével olyan tantervet kívánok összeállítani, amely évről évre megújul, de az alapjait, a személyiségfejlesztő, közösségépítő programokat mindvégig megtartja. Kreatív munkát igényel egy éves program összeállítása (mint ahogy a drámatanár az egyik legkreatívabb pedagógusi szakma!), s abban bízom, hogy az ilyen típusú tantervekkel kreatív gondolkodású, pozitív energiákkal rendelkező diákokat tudunk a felnőtt lét útjára engedni.

Szurmik Zoltán

 A felvételi-alkalmassági vizsga

Az osztály kódja: 07
Jelentkezési határidő: 2018. február 15. 
A felvételi vizsgák időpontja:

Mivel nagyon szűkös az idő a jelentkezési határidő és a felvételi-alkalmassági vizsga között, ezért itt, a HMG honlapján tesszük közzé a vizsga pontos beosztását (kinek melyik nap, hány órára kell érkeznie)! Illetve emailben értesítjük azokat, akik címüket megadják!

A jelentkezési laphoz egy 6×9 cm-es fényképet is mellékelni kell, valamint a jelentkezőnek felvételi kérelemben kell megfogalmaznia, miért választja ezt az osztályt.

Kollégiumi elhelyezés: a Terney Béla Középiskolai Kollégiumban van. Tel:63/311-544

Idegen nyelvek: Az első, a már tanult, haladó szinten folytatandó nyelv /angol, francia, német, orosz /, a második kezdő szintű angol, francia, német, orosz, latin. A második idegen nyelvből kettőt kell megjelölni.
Felvilágosítást telefonon vagy levélben adunk.

Címünk: Horváth Mihály Gimnázium
Szentes, 6600
Szent Imre herceg.u.2., Pf.31.
tel.: 63/561-580; fax: 63/561-596
E-mail – iskolai: hmg index.hu

tagozatvezető: Szurmik Zoltán, szurmikz[kukac]gmail.com

A felvételi-alkalmassági vizsga rendje
Nyilvános felvételi vizsgát tartunk, melyen a szülők is jelen lehetnek.
Az alkalmassági vizsga a következőkből áll:
Beszéd: A vizsgázók 5 szabadon választott, lehetőleg korukhoz illő verssel (vagy 3-4 vers mellett 1-2 prózarészlettel) adnak számot szép és kifejező magyar beszédükről.
Fogalmazás: helyben megadott témáról kell összefüggő szöveget alkotni; a magyar nyelvi kifejezőkészséget, a kreativitást vizsgáljuk.
Ének-zene: két dallal bizonyítják a jelentkezők képességeiket (ebből az egyik népdal legyen), majd egyszerűbb kottaolvasási és ritmusgyakorlatok következnek, esetleg hangszeres játék. /Akik nem tanultak hangszeres zenét, nem kerülnek hátrányos helyzetbe, akik viszont tanultak, hozzák magukkal hangszerüket a felvételire! /
Mozgás: a ritmusérzék, a testi koordináció bemutatására szolgál, ehhez melegítő vagy tornaruha feltétlenül szükséges.
Játék: a rögtönzőkészség, a kreativitás szóban, gesztusokban, mozgásban megnyilvánuló formáit játékos feladatok keretében vizsgáljuk.
Várjuk a tehetséges tanulók jelentkezését!

2016. április 5. szerda 12.00

Móricz Műv. Központ, Szentes

Isten.net – a 10.D osztály előadása.

Rendezte: Szebeni Zoltán

2016. április 1. szombat 18.00

Szentes, Móricz Műv. Központ

Menedék – a 12.D osztály búcsúelőadása.

Rendezte: Matos Ibolya

2016. március 23. csütörtök 18.30 HMG

Jean Genet: Cselédek

Játsszák: Biácsi Bettina, Mari Dorottya, Matos Ibolya

Rendezték: Biácsi Bettina, Mari Dorottya

2016. március 18. szombat 

Kecskemét Hírös Agóra Ifjúsági Otthon,

Regionális Diákszínjátszó Találkozó

11.00 Joker – a 11.D osztály előadása.

Rendezte: Békési Eszter

2016. március 17. péntek

Kecskemét Hírös Agóra Ifjúsági Otthon,

Regionális Diákszínjátszó Találkozó

11.40 Isten.net – a 10.D osztály előadása.

Rendezte: Szebeni Zoltán

2017. március 9. csütörtök 18.30 HMG

Jean Genet: Cselédek

Játsszák: Biácsi Bettina, Mari Dorottya, Matos Ibolya

Rendezték: Biácsi Bettina, Mari Dorottya

2017. március 8. szerda 12 óra, Kiss Bálint Református Általános Iskola

Isten.net – a 10.D osztály előadása.

Rendezte: Szebeni Zoltán

2016. november 22. kedd Szeged, Waldorf Iskola, Agóra 17 óra

Isten.net – a 10.D osztály előadása.

Rendezte: Szebeni Zoltán

2016. szeptember 21. szerda 15 óra, HMG Díszterem

Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése

Előadás, melyben a tagozat egykori diákjai szerepelnek: Martinkovics Máté és Mészáros Martin.

2016. szeptember 17. szombat, Budapest, Trafó, Színházak éjszakája

16.30: Fuharosok – a tagozat egykori diákjainak előadása, rendezte: Szebeni Zoltán

19.00: Szabadság megosztó – a tagozat egykori diákjainak előadása, rendezte: Szebeni Zoltán

2016. szeptember 15. csütörtök 18 óra HMG Díszterem

Isten.net – a 10.D osztály előadása.

Rendezte: Szebeni Zoltán

2016. szeptember 15. csütörtök 19 óra HMG

A hatalmas szerelemnek megemésztő tüze bánt, avagy szeresd a testem, baby!

A 10.D osztály előadása.

Rendezte: Szebeni Zoltán

2016. szeptember 10. szombat 11 óra

Szarvasi Szilvanapok, Szarvas

Isten.net – a 10.D osztály előadása.

Rendezte: Szebeni Zoltán

2016. augusztus 6. szombat

IX. Ördögkatlan fesztivál, Kisharsány, tornaterem

17 óra: Isten.net – a 10.D osztály előadása, rendezte: Szebeni Zoltán.

18 óra: KB-legenda – a 11.D osztály előadása, rendezte: Csizmadia Judit, Pádár Zsolt.

19 óra: Ahogy nekünk tetszik – az exes diákok előadása, rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán

20 óra: Samuel Beckett: Godot-ra várva. Az előadást játsszák és
rendezték a tagozat diákjai: Baranyai Balázs, Börcsök Bálint, Domokos
Marci, Madácsi István, Sikó Koppány Sebestyén.

2016. július 24. vasárnap 18 óra és 25. hétfő 16 óra

Szeged, Thealter Fesztivál, Klauzál tér

Ahogy nekünk tetszik – az exes diákok előadása, rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán

2016. június 7-8-9.

A hatalmas szerelemnek megemésztő tüze bánt, avagy szeresd a testem, baby!

A 9.D osztály előadása.

Rendezte: Szebeni Zoltán

2016. április 23. szombat

Nemes Feszt, Budapest

Samuel Beckett: Godot-ra várva.

Az előadást játsszák és
rendezték a tagozat diákjai: Baranyai Balázs, Börcsök Bálint, Domokos
Marci, Madácsi István, Sikó Koppány Sebestyén.

2016. április 22. péntek

Szolnok ODT döntő

Tükör-kép-ernyő. A 10.D osztály előadása. Rendezte: Csizmadia Judit és Pádár Zsolt.

2016. március 18. péntek

Kecskemét RDT

Tükör-kép-ernyő. A 10.D osztály előadása. Rendezte: Csizmadia Judit és Pádár Zsolt.

150. A 11.D osztály előadása. Rendezte: Matos Ibolya.

2016. március 16. szerda 18 óra

150 – a 11.D osztály bemutató előadása.

Rendezte: Matos Ibolya.

2016. február 4. csütörtök 18.00

Samuel Beckett: Godot-ra várva.

Az előadást játsszák és
rendezték a tagozat diákjai: Baranyai Balázs, Börcsök Bálint, Domokos
Marci, Madácsi István, Sikó Koppány Sebestyén.

2015. december 16. szerda 18.00

Samuel Beckett: Godot-ra várva.

Az előadást játsszák és rendezték a tagozat diákjai: Baranyai Balázs, Börcsök Bálint, Domokos Marci, Madácsi István, Sikó Koppány Sebestyén.

2015. október 17. szombat 19.15

Szolnok, Globe Fesztivál

Tükörképernyő – 10.D. Rendezte: Csizmadia Judit, Pádár Zsolt.

2015. október 10. szombat

12.00 Arany-metszés – 12.D. Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán.

12.45 A rinocéroszok – 12.D. Rendezte: Szebeni Zoltán, Szurmik Zoltán.

2015. szeptember 18-19. péntek-szombat

IV. Skabá Fesztivál

A rendezvényt pénteken 16 órakor megnyitja: Szekeres Adrien énekesnő

2015. augusztus 8. szombat 11.00

Ördögkatlan Fesztivál, Kisharsány

Tükörképernyő – a 10.D előadása

Rendezte: Csizmadia Judit, Pádár Zsolt

A rinocéroszok – a 12.D előadása

Rendezte: Szebeni Zoltán, Szurmik Zoltán

Szabadság megosztó – az exek előadása

Rendezte: Szebeni Zoltán

2015. július 20-23.

Szeged, Thealter Fesztivál

Szabadság megosztó – az exek előadása

Rendezte: Szebeni Zoltán

2015. június 8. hétfő 18 óra

HMG, Díszterem

De te ne hagyd! – A 10.D osztály előadása

Rendezte: Matos Ibolya

2015. május 21. csütörtök 17 óra

Szeged, Thealter Fesztivál, Régi Zsinagóga

Atlantisz bár, 11. osztály. Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán

Arany-metszés, 11. osztály. Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán.

Fuharosok, 12. osztály. Rendezte: Szebeni Zoltán.

2015. május 15. péntek 18.30

KIMI, Garázs-napok, Budapest, Szondi u.

Atlantisz bár, 11. osztály. Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán

2015. április 17. péntek ODT döntő, Budapest

De te ne hagyd, 10. osztály. Rendezte: Matos Ibolya.

2015. március 26. csütörtök – ODT Dél-alföldi Regionális Döntő, Szentes, Díszterem

Az előadások:
17.00 Eladó a menyasszony. Rendezte: Szabó Tamás.
18.15. Atlantisz bár, 11. osztály. Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán.
19.00 De te ne hagyd, 10. osztály. Rendezte: Matos Ibolya.
20.30 Arany-metszés, 11. osztály. Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán.

21.15 Fuharosok, 12. osztály. Rendezte: Szebeni Zoltán.

2015. március 24. kedd 19 óra, Díszterem

Eladó a menyasszony – bemutató előadás.

Mikszáth Kálmán Aranykisasszony c. novellája alapján írta és rendezte volt diákunk: Szabó Tamás

2015. március 16. hétfő 18 óra, Díszterem

De te ne hagyd! – A 10.D osztály előadása.

Rendezte: Csapiné Matos Ibolya

2015. február 18. szerda, 18.45, 19.30 és 20.15, Díszterem

Arany-metszés, avagy a gyilkos asszony balladája – a 11.D osztály bemutató előadása

Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán

Az előadásokra előzetes regisztráció szükséges a titkárságon!

2015. február 12. csütörtök 18 óra, Díszterem

De te ne hagyd! – A 10.D osztály bemutató előadása.

Rendezte: Csapiné Matos Ibolya

2014. november 12. szerda (nyílt nap), Díszterem

Atlantisz bár – 8.30

Álom-élet-teszt – 11.30

2014. október 15. szerda 19.30, Díszterem

Atlantisz bár

A 11.D osztály előadása

Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán

2014. október 10. péntek 15 óra, Szentes, Református Idősek Otthona

A 10.D osztály Álom-élet-teszt című előadása.

Rendezte: Csizmadia Judit, Matos Ibolya

2014. október 5. vasárnap 10.30, Szolnok, Globe Fesztivál

Az öreg halász és a tenger, a 12.D osztály előadása

Rendezte: Szebeni Zoltán

2014. szeptember 19. péntek 16 óra, HMG, díszterem

A tagozat nyári előadásaink szentesi bemutatói a fellépés sorrendjében:

12.D – Az öreg halász és a tenger. Rendezte: Szebeni Zoltán

10.D – Álom-élet-teszt. Rendezte: Csapiné Matos Ibolya, Csizmadia Judit.

11.D – Atlantisz bár. Rendezte: Pádár Zsolt, Szurmik Zoltán

Minden érdeklődőt várunk, a belépés ingyenes!

Az úrinő

G.B. Shaw Warrenné mestersége című darabját átírta és színpadra alkalmazta Purosz Leonidasz.

A játszók (végzős diákok és tanárok együtt):

Warrenné: Matos Ibolya

Vivie: Mátyás Viktória

George Crofts: Szabó Tamás

Frank: Purosz Leonidasz

Praed: Szurmik Zoltán

A lányok: Nyilas Zsaklin, Terényi Eszter

Zongorán kísér: Majtényi András

Technikai vezető: Csörögi Gábor

Rendező: Purosz Leonidasz

Kire mondjuk manapság azt, hogy erkölcsös ember? Hol húzódik a határ, és mi a teendő a “határon túl rekedtekkel”? Milyen kötelességei vannak egy lánynak az anyjával szemben és fordítva? Mit jelent az önazonosság? Mit jelent úrinőnek lenni?

A bemutató időpontja: 2014. február 25. 19.30

További előadások: 2014. március 10. 19.30 díszterem

2014. március 29. szombat 17.45 Kecskemét

2014. május 10. szombat 20.00 Budapest, KIMI, Szondi u. 

2014. május 20. kedd 19.00 Kiskunhalas, Közösségek Háza

2014. május 25. vasárnap Szeged

Tartósított mosoly – a 11.D osztály előadása

A tartósított mosoly (egyre gyorsabban jövő jövő: Az elidegenedés biztos jele, amikor valaki beszéddel akarja kitölteni azt az űrt, amely a szeretet hiányából fakad. Ezért félünk a csendtől.

Rendezte: Szebeni Zoltán

Bemutató előadás: Kecskemét ODT, 2014. március 28. péntek 10.20

Szeged, 2014. május 21. szerda

HMG, díszterem, 2014. május 22. csütörtök 18 óra

Magyar járat – a 11.D osztály előadása

“Aki másnak vermet ás, az magyar.”

Rendezte: Szebeni Zoltán

Előadások: 2014. március 28. 13.55 – Kecskemét

Könnyűzene-jazz hangverseny

Majtényi András, a tagozat
ének-zene tanára és Terényi Eszter, végzős diák koncertje a Lajtha
László Alapfokú Művészeti Iskolában.

2014. március 20. csütörtök 19 óra

Út-vesztő-hely

A 12.D osztály előadása

Rendezte: Pádár Zsolt

Bemutató előadás: 2014. február 3.

Előadások: 2014. február 10., február 11., március 3.

“Nem magyarázkodunk. Nincs
folyamatosság, egyszer ez van, másszor meg az. De mielőtt még láthatnánk
Frigyest ezeken a különböző színtereken az elemi létezés egyszerű,
magától értődő mozdulataival, addig eltelik egy kis idő, a zavartság, a
bizonytalanság, a levertség, a félelem ideje.”

XXVIII. Országos Diákszínjátszó Találkozó
Dél-alföldi regionális rendezvénye
2017. március 17-18. Kecskemét

Eredmények:

Arany minősítés: Isten.net. A 10.D osztály előadása. Rendezte: Szebeni Zoltán és Kucov Boris. Ugyanezen előadás különdíjban részesült az előadás dramaturgiai és közösségi alkotómunkájáért.

Bronz minősítés: Joker. A 11.D osztály előadása. Rendezte: Békési Eszter.

2017. március 3. Szeged

Szép Magyar Beszéd Verseny Csongrád megyei döntője

2. helyezés: Mari Dorottya 12.D osztály, aki ezzel bejutott a győri Kárpát-medencei döntőbe! Felkészítő tanára: Szurmik Zoltán.

XXVII. Országos Diákszínjátszó Találkozó
Dél-alföldi regionális rendezvénye
2016. március 18. Kecskemét

Eredmények:

Arany minősítés: Tükör-kép-ernyő. A 10.D osztály előadása. Rendezte: Csizmadia Judit és Pádár Zsolt. Ugyanezen előadás különdíjban részesült a csoportos alkotómunkáért.

Bronz minősítés: 150. A 11.D osztály előadása. Rendezte: Matos Ibolya.

2016. április 

Börcsök Bálint 12.D osztályos tanuló bejutott dráma tantárgyból az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe, ahol az előkelő 15. helyen végzett. Felkészítő tanára: Matos Ibolya.

Szeretettel gratulálunk!

2015. október 16-18. Sátoraljaújhely

“Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny Kárpát-medencei döntője

Mindkét diákunk elnyerte a legrangosabb díjat, Sátoraljaújely város emlékplakettjét.

Elefánti Emma, 11.D

Márta Renátó, 12.D

Felkészítő tanáruk: Szurmik Zoltán

2015. szeptember 11. Szeged, Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny Csongrád megyei döntő

1. helyezett: Márta Renátó, 12.D osztály

2. helyezett: Elefánti Emma, 11.D osztály

Felkészítő tanáruk: Szurmik Zoltán

2015. április 26. Budapest, ELTE

Eötvös József Középiskolai Szónokverseny, Dél-és keletmagyarországi döntő

4. helyezést ért el Sikó Koppány Sebestyén 11.D osztályos tanuló, így döntőbe jutott! Felkészítő tanára: Szurmik Zoltán

2015. április 17-20. Győr, Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntő

Kazinczy-érem: Márta Renátó 11.D osztály

Felkészítő tanára: Szurmik Zoltán

2015. április 17. péntek ODT döntő, Budapest

De te ne hagyd, 10. osztály. Rendezte: Matos Ibolya.

“KÜLÖNDÍJ, AZÉRT MERT BÁTRAN VÁLLALTÁTOK, HOGY VAN VÉLEMÉNYETEK A VILÁGRÓL!”

XXVI. Országos Diákszínjátszó Találkozó
Dél-alföldi regionális rendezvénye
2015. március 26. Szentes

Eredmények:

Diplomát kapott:

HMG 10/d, Szentes – De te ne hagyd c. előadás
„A csoport súlyos társadalmi témát választva igényesen stilizált, sodró lendületű előadást mutatott be.”

Különdíjat kapott:

– Szabó Tamás (Szentes)
„Az Eladó a menyasszony c. verses dráma létrehozásáért”
– Pigniczki Dóra (Szentes)
„Színészi munka, legjobb betétdal”
– Grgity Nikoletta – Sikó Koppány (Szentes)
„Kiváló páros színészi díj”
– A Fuharosok c. előadás szereplői (Szentes)
„Az átütő színészi jelenlétért”

Szeretettel gratulálunk!

2015. március 6-7. Nagykőrös

12. Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Balladamondó Verseny

A 150 diákból a 32-es döntőbe jutott a tagozat két tanulója: Mari Dorottya (10.D) és Sikó Koppány Sebestyén (11.D)

A döntőben a zsűri Különdíját szerezte meg: Sikó Koppány Sebestyén.

2015. február 27. Szeged

Szép Magyar Beszéd Verseny Csongrád megyei döntője

1. helyezés: Márta Renátó 11.D osztály, aki a 2. helyezett Kelemen Istvánnal (12.B osztály) közösen bejutottak a győri Kárpát-medencei döntőbe!

Szép magyar beszéd verseny – megyei döntő, Márta Renátó és Kelemen István.jpg

2015. február 16. Orosháza

XV. Justh Zsigmond vers-és prózamondó verseny

A következő eredmények születtek:
9-10. osztály
1. helyezett megosztva: Mari Dorottya és Kállai Dávid (10.D) (2. helyezést nem adtak)11-12. osztály
1. helyezett: Sikó Koppány (11.D)
3. helyezett: Madácsi István (11.D)A közönségdíjat – a versmondó diáktársak véleménye alapján – Sikó Koppány kapta meg, és ezzel elnyerte a most alapított Józsa Mihály-emlékdíjat.Gratulálunk a versenyzőknek!

2014. szeptember 12. Szeged, Édes anyanyelvünk nyelvhasználat verseny Csongrád megyei döntő

1. helyezett: Márta Renátó, 11.D osztály

3. helyezett: Elefánti Emma, 10.D osztály

Felkészítő tanáruk: Szurmik Zoltán

2014. április 26-28. Győr, Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntő

Kazinczy-érem: Sikó Koppány Sebestyén 10.D osztály

Felkészítő tanára: Szurmik Zoltán

2014. április 26-27. Miskolc                        ODT döntő

Magyar járat, Tartósított mosoly.

Rendezte: Szebeni Zoltán

2014. március 28-29. Kecskemét          ODT regionális döntő

arany minősített előadás: Magyar járat (a 11.D osztály előadása)

Rendezte: Szebeni Zoltán

2014. március 28-29. Kecskemét          ODT regionális döntő

ezüst minősített előadás: Tartósított mosoly (a 11.D osztály előadása)

Rendezte: Szebeni Zoltán

2014. március 28-29. Kecskemét          ODT regionális döntő

ezüst minősített előadás: Az úrinő (Végzős diákok és tanárok közös előadása)

Rendezte: Purosz Leonidasz (12.D osztályos tanuló)

2014. március 28-29.   Kecskemét       ODT regionális döntő

A legizgalmasabb kérdéseket feszegető előadás különdíját kapta a Magyar járat ÉS a Tartósított mosoly – a 11.D előadása.
Rendezte: Szebeni Zoltán

2014. február 28.      Szép magyar beszéd verseny – Csongrád megyei döntő, Szeged

A HMG-t a drámai tagozat két tanulója képviselte a versenyen, mindketten kiválóan szerepeltek. 1. helyen végzett Sikó Koppány Sebestyén, így képvisleheti a megyét és az iskolát a győri országos döntőben. 3. helyen végzett Márta Renátó. Mindeketten a 10.D osztály tagjai. Felkészítő tanáruk: Szurmik Zoltán

2014. február 21.                     Magyar járat – Szabadka

A 11. D osztály nagy sikerrel vendégszerepelt Szabadkán.

Az előadás rendezője: Szebeni Zoltán

2013. november 8-9.                A KIMI Kilincs Fesztiválja, Győr

A monológ kategóriában 1. helyezett: Kovács-Vecei Fanni (11.D)

A dal kategóriában 3. helyezett: Kálmán Zsófia (11.D)

Színapdvezető tanár: Szebeni Zoltán

2013. március 22-23. Kecskemét        ODT regionális döntő

arany minősített előadás: Családi pótlék (10.D osztály)

Rendezte: Szebeni Zoltán

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

2013. április 26-27. Pápa ODT döntő különdíjasa: Szebeni Zoltán, innovatív közösségépítésért.

Az előadást beválogatták a Pécsi Országos Színjátszó Találkozó kísérőprogramjába, így az ország 4 legjobb diákszínjátszó előadása közé.

2013. március 22-23. Kecskemét       ODT regionális döntő

ezüst minősített előadás: Néhány perc a halhatatlanságról (a 11. D osztály négy tanulója készítette)

Rendezte: Mátyás Viktória, játsszák: Bana Viktória, Kalmár Imola, Kovács Judit, Mátyás Viktória

2013. március 22-23. Kecskemét      ODT regionális döntő

Színészi különdíjak:

Csörögi Gábor, Nagy-György Szilvia (Családi pótlék),

Bana Viktória (Néhány perc…)

Mátyás Viktória (Néhány perc…, Ripacsopera)

Purosz Leonidasz (Ripacsopera)

Jerkus Koppány, Martinkovics Máté, Mészáros Ágoston, Mészáros Martin (Csontbrigád)

Dramaturgiai különdíj: Mátyás Viktória (Néhány perc…)

Írói különdíj: Purosz Leonidasz (Ripacsopera)

2012. november 9-10. A KIMI Kilincs Fesztiválja, Budapest(VMG)

A monológ kategóriában 3. helyezett: Szabó Tamás (11.D)

A dal kategóriában 3. helyezett: Terényi Eszter (11.D)

Színapdvezető tanár: Pádár Zsolt